2015. május 5., kedd

1. fejezet

Kellemes rázkódásra ébredtem, mintha egy kocsiban ültem volna. Fenyőillatú autóillatosító szaga csapta meg az orrom, és kellemes hűvös levegő áramlott be. Mély levegőt vettem az orromon keresztül, de annyira ismeretlenek voltak az illatok. 
Kissé kábának és erőtlennek éreztem magam, de teljesen a tudatomnál voltam. Nem volt erőm hogy kinyissam a szemeimet, sem arra hogy megszólaljak, csak mozdulatlanul ültem. Nyomást kezdtem érezni a fejemben, és szédültem is. 
Őrülten viszketett a combom, de amikor megpróbáltam megvakarni, nem mozdult a kezem. Olyan volt mintha erős ragasztó, vagy kötél fogná össze, képtelen voltam mozdítani. Gyengén próbáltam rángatni a karom, hátha enged a szorítás, de semmi értelme nem volt az egésznek. 
A számban keserű ízt éreztem, és nem kaptam levőt csak orromon keresztül. Mintha be lett volna tömve a szám, talán egy kendővel, vagy egy ronggyal.
Hiába próbáltam emlékezni hogy mi történhetett, semmi nem jutott eszembe. Üres volt az agyam. Az egész olyan volt mint egy rémálom, amiből képtelen voltam felébredni. A szívem a megszokottnál hevesebben vert, de az adrenalin miatt nem féltem, valamiért inkább izgatott voltam. 
A motor zúgás is arra utalt hogy egy autóban ülök, ami kicsit megrémisztett. A csukott szemeimmel is tökéletesen éreztem az erős, kinti fényeket. Nappal volt, fényes nappal. 
Lassan, és rettentő óvatosan nyitottam ki fáradt szemeimet, és nagyon megrémültem attól amit láttam.
Egy idegen terepjáróban ültem, és egy göndör hajú srác ült a volánnál. Borzasztóan kétségbeestem, és piszkosul tehetetlennek éreztem magam. 
Ijedten ébredtem rá hogy a szám tényleg be van tömve, és nem tudok segítségért kiáltani. A kezeim erős csomóval voltak a hátam mögé kötve, és a lábaimat is szorosan körbeölelte egy vastag kötél. 
A göndör nem is foglalkozott velem, mormolt valamit magának, de nem szólt hozzám. Idegesnek látszott, a homlokán pedig verejtékcseppek gyöngyöztek. 
Tanácstalanul néztem körbe az ijesztően tiszta kocsiban, de semmi különlegeset nem láttam. Úgy éreztem mintha lassan kezdene visszatérni az erőm, és óvatosan mocorogni próbáltam a fekete bőrülésen.
-A francba. Azt hittem totál ki leszel ütve még oda érünk.- fordult felém váratlanul a srác, én pedig mozdulatlanná dermedtem. 
Zöld szemeiben mintha a félelem csillogott volna, de a hangja mégis határozott, és kemény volt.
A  nyelvemmel mindeközben ide-oda tologattam a számban lévő rongyot, ami olyan keserű volt, hogy szinte marta a számat. 
A kétségbeesés teljesen a hatalmába kerített, így hát vadul rángatózni kezdtem, hátha történik valami. A göndör mérgesen fordult felém, és még egyik kezét a kormányon tartotta, a másikkal mélyebbre nyomta a számban lévő anyagot. Ellenkeztem, rúgkapálni próbáltam, de az idegen elérte amit akart, hiszen kezdtem ismét álomba merülni. 
Egy kósza, és meglehetősen ostoba ötlet jutott eszembe. Megpróbáltam kiköpni a rongyot, és pár sikertelen próbálkozás után félig már sikerült is.
-Maradj nyugton, különben véged.-mondta a barna hajú srác higgadtan, majd egy fekete pisztolyt húzott elő a kesztyűtartóból.
Ismét ledermedtem, a félelemtől pedig szinte teljesen lemerevedett a testem. Arra vártam hogy valami isteni csoda történik, és felébredek ebből a szörnyű álomból. 
Végül csend telepedett közénk, de valahogy nem tudtam megnyugodni. 
Nem tudtam hová tartunk, és milyen célból. 
Csak azt tudtam, hogy elraboltak, és ez nem volt túl megnyugtató.
Kis idő múlva a szemeim már bágyadtan csukódtak le, de én megráztam a fejem hogy nehogy elaludjak. 
A sötétített ablakon keresztül nem láttam semmit a külvilágból, és még csak lövésem sem volt hogy hová tarthattunk.
Álmosan próbáltam teljesen kiköpni a kábító rongyot, de hullafáradtnak éreztem magam. 
Utolsó erőmből próbáltam újra, és már szinte teljesen feladtam a küzdelmet. 
A fejem kábultan bukott a vállamra, és képtelen voltam nyitva tartani a szemeimet.
-Ez az, aludj csak Aisha Winslow, legalább nem fogsz ellenkezni. - mosolygott a göndör, s közben kivillantak hófehér, tökéletes fogai.
Nem értettem hogy honnan tudta a nevem, de nem is volt időm ezzel törődni. 
Kétségbeesetten próbáltam ébren tartani magam, de nem ment. Perceken belül újra mély álomba merültem...

Nem tudom meddig lehettem kiütve, de az egyik pillanatban arra lettem figyelmes, hogy valami szörnyen hideget érzek. Nem tudtam felfogni mi lehet ez csak annyit, hogy kellemesen hideg. 
Mintha a szemeimen valami súlyos nehezékek lennének, alig bírtam kinyitni. 
Végül érzékszerveim is visszatértek, ezért érezni kezdtem a rám hulló vízcseppek zajtalan koppanását a bőrömön. 
Tompán, de hallani kezdtem a külvilág zajait. Idővel minden erősebb lett. Erősebbnek  és hidegebbnek éreztem a vízcseppeket. Mintha egy zuhany hangját hallottam volna. 
A számból most már hiányzó,  kendő borzalmas, maró ízű anyagától lelassultak a reflexeim ezért egy darabig még tűrtem a rám zúduló folyadék hidegét, amit egy idő után halálosan hidegnek éreztem. Szemeim kipattantak és egy hatalmas levegőt vettem, mintha fuldokoltam volna. 
Tekintetem ijedten járt körbe-körbe a szobában. Félelem lett úrrá rajtam amikor rájöttem hol vagyok. Egy kádban feküdtem még mindig összekötött kezekkel és lábakkal. Csupa víz voltam és nagyon fáztam. 
A fürdőszobában, minden nagyon fehér volt: a fal, a csempe és a kád. A mennyezetről egy időnként pislákoló neon világított, ami bántotta a szemem. Minden nagyon vakító volt. 
Az összképet a talpig feketébe öltözött, göndör hajú srác zavarta meg.  Keze a zuhany csapján pihent és ijedten meredt rám.
-Basszus, már azt hittem kinyírtalak.-szitkozódott megkönnyebbülten, majd sóhajtott.
Én a döbbenettől meg sem tudtam szólalni. 
A srác egészen helyes volt szemből, úgy 20 éves lehetett. Nem úgy nézett ki mint egy emberrabló.
A kocsiban is láttam, de nem teljes egészében. 
Fekete rövid ujjú pólója alól kilátszódtak az izmos karján lévő tetkók. 
Az első, ami rögtön szemet szúrt a karján, az hatalmas, talán olasz felirat: Dolce Ebbrezza.
Gőzöm sem volt mit jelent. 
A srác fekete nadrágjának hátulján két pisztolyt fedeztem fel, természetesen fegyvertartótokban. Göndör, szanaszét álló barna fürtjeit egy kendővel fogta hátra, hogy ne lógjon a szemébe. 
Talán így első látásra akár bele is szerettem volna. Ha mondjuk nem rabolt volna el, nem kötözött volna le  egy ismeretlen helyen, ahol belerakott egy kádba és jéghideg vizet engedett rám. 
A félelmet, a düh váltotta fel, majd csak bámultam rá. Végül egyszerűen neki estem, mert már nem bírtam tovább. A testem még remegett a jéghideg víztől.
-Te mégis ki a fene vagy? Miért raboltál el? Hol vagyok egyáltalán? Miért pont én? Mit akarsz tőlem?-kérdezősködtem megállás nélkül, de ő csak rezzenéstelen arccal meredt rám. 
Tett felém egy lépést amitől még magasabbnak éreztem, ezért jobbnak láttam ha befogom szám. Lehajolt hozzám és kezével megragadta a torkomat. Nem fojtogatott csak szimplán így fogott le. Én egy egyszerű váll lefogással megelégedtem volna. A fülembe kezdett suttogni, én pedig remegve hallgattam a szavait.
-Nagyon harcias vagy, olyan kár hogy hiába. Sajnos nem árulhatok el sok mindent, de amit muszáj megértened az az hogy a nevem Harry, ha visítasz, szökni próbálsz, vagy a rendőrséget akarod hívni,meghalsz. Nem véletlenül van két megtöltött pisztolyom. Bejössz a szobába én meg adok neked valami kaját. Megeszed csendben, és ha jól viselkedsz eloldozlak.-fejezte be.
Nem bírtam megszólalni, csak félve bólogattam. 
Harry minden nagyobb erőfeszítés nélkül kiemelt a kádból, majd a lábamra állított. Alig bírtam megállni úgy remegtem, és a lábamon feszülő kötél se könnyített a helyzetemen. A hajamból csöpögött a víz, a ruháim pedig teljesen átáztak.
Harry a másik helyiség felé kezdett lökdösni, én pedig kénytelen voltam engedelmeskedni. 
A szoba meglehetősen kicsi volt, talán egy motelszoba. Egy régi TV állt a helyiség közepén, és egy kis hűtőszekrény volt közvetlenül az ajtó mellett. 
Harry a fegyverével babrált az asztalnál, én pedig tehetetlenül álltam a szoba közepén.
-Ülj le, nem kell félned. Ha azt teszed amit kérek, nem bántalak. - mondta háttal állva, anélkül hogy a szemembe nézett volna. A hangja valahogy egészen nyugodt, és kedves volt.
Válasz helyett kissé bizonytalanul az ágy szélére ültem, és az összekötözött lábammal bénán piszkáltam a koszos szőnyeget. A fogaim hangosan kocogtak, én pedig ijedten figyeltem Harryt.
Hirtelen felém fordult, majd határozott léptekkel indult meg felém. 
Egy kis kést vett elő a zsebéből, majd a lábamhoz guggolt.
-Kioldozlak, de ne játszd el a bizalmam. - suttogta alig hallhatóan, majd hozzá látott a nehézkes művelethez.
Kínzó lassúsággal vágta el a feszülő,  kötelet majd ugyanezt megtette a kezemnél is. A vastag madzag  olyan mélyen vágta a bőröm, hogy véres sebeket hagyott maga után.
-Ha bármit is megpróbálsz, véged. Remélem érthető voltam szépségem. - mondta, miközben gyengéden végig simította az állvonalamat, majd egészen közel hajolt az arcomhoz. 
Válasz helyett undorodva köptem le.
-Hé, ez nem volt szép. Kérj bocsánatot.- vigyorgott Harry, majd laza mozdulattal törölte a nyálam az arcáról.
-Inkább a halál, dögölj meg Harry. - mondtam magabiztosságot színlelve.
-Az a szerencséd hogy szeretem az ilyen vad lányokat. Különben már rég halott lennél kedvesem. - mosolygott, majd a hűtőhöz lépett.
Szörnyen éhes voltam, a gyomrom szinte könyörgött a táplálékért. Nem emlékeztem rá mikor ettem utoljára, de meg voltam győződve arról hogy nagyon régen. A torkom száraz volt, és iszonyatosan kapart.
-Tessék, egyél. - dobott elém valami konzervet a göndör, majd az ágy alatt matatott, talán keresett valamit.
-Nem vagyok éhes. - húztam a szám, s közben megköszörültem a száraz torkomat.
-Hát, akkor ne egyél. Felőlem éhen is dögölhetsz. - tárta szét a karjait, majd előhúzott egy fekete táskát az ágy alól. 
Félve figyeltem a történéseket. 
Harry szinte az egész táskát feltúrta,majd elővett belőle egy mobilt és tárcsázott egy számot. 
Olaszul kezdett el beszélni a telefonba, miközben folyamatosan engem fürkészett a tekintete. 
Nem kellett hozzá sok ész hogy leszűrjem hogy rólam beszél. Harry vadul gesztikulált, és mutogatott.
A nyelve gyorsan pörgött, anyanyelvi szinten beszélte a számomra idegen nyelvet.
Majd egy váratlan pillanatban a fürdőszoba felé vette az irányt. Magára zárta a kopott ajtót,mintha attól tartott volna hogy értek valamit a beszélgetésből.
Az ajtóra szegeztem a tekintetem, és felcsillant a szemem a szökés gondolatától. Nem tudtam hogy zárva van-e, vagy nyitva, de mindenképp meg kellett próbálnom. Ez volt az egyetlen lehetőségem, és mikor ilyen közel voltam a szabadsághoz nem tehettem meg azt hogy meg sem próbálok menekülni. Erőtlenül álltam fel, majd megindultam. Tudtam hogy Harry minden percben visszatérhet, de én akkor is el akartam szökni.
Óvatosan nyomtam le a kilincset...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése